(Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke)
Együttműködés kialakítása általános iskolákkal
A pályázatban meghatározott feladatok, tevékenységek között jelentős szerepe van az általános iskolákkal való kapcsolat kialakításának, az együttműködésnek. Ennek célja elsősorban a hátrányos helyzetű tanulók felkutatása és programba való bekerülésének segítése.
Szülői értekezletek
Kollégiumunkban a tanév során két alkalommal került sor szülői értekezletre. Első alkalommal 2014. február 19-én hívtuk össze a szülőket. Az értekezleten tájékoztatást adtunk a program működéséről, valamint értékeltük az I. félévet.
Továbbképzés a nevelőtestület számára
2014. június 16-18 között háromnapos továbbképzésre került sor intézményünkben, melyen a nevelőtestület tagjai vettek részt. A képzés témája a „Tevékenységközpontú pedagógiák alkalmazása a nevelés-oktatás mindennapjaiban” volt.
Szülők délutánja
A szülőkkel való kapcsolattartás jegyében május 29-én délután 15 órától rendeztük meg „Szülők délutánja” rendezvényünket. A szülők mellett a szakiskola tanárai, a fellépő diákok osztályfőnökei is meghívást kaptak.
Kirándulás a rózsák falujába
Május 27-én délután újabb változatos program várta kollégistáinkat. 22 diák kirándult autóbusszal egy szép kis szatmári településre, Nagyarba. Ebben a kis faluban rengeteg szépség és látnivaló fogadott minket.
Múzeum „rendhagyó módon”
A vásárosnaményi Beregi Múzeum meghívására szeptembertől a „Bereg ízei” nevet viselő programsorozaton vehetett részt húsz kollégista diák.