Mentálhigiénés előadások

Három különböző témában tartottak előadást a rendőrség szakemberei kollégiumunkban januártól márciusig. Első alkalommal, január 20 - án  Balogh Eszter beszélt a szexualitásról és a szexuális úton terjedő betegségekről, majd Kiss László Kornél drogprevenciós tájékoztatóját hallgathattuk meg. Ezt követően két alkalommal Dr. Gönczi György érkezett hozzánk. Február 24 - én a családon belüli erőszak volt az előadás témája. Március 25-én a fiatalok szórakozási szokásairól és az ehhez kapcsolódó veszélyekről tartott előadást: „Haverok, buli, diszkóbalesetek” címmel. Az előadások után lehetőség nyílt a beszélgetésre, az érdeklődők kérdéseket tehettek fel a témával kapcsolatban.